Db., 2023.04.02. (v)
Ján 16,12-15
A Szt. Sz. J. Kr.-t dicsőíti
A Szt. Sz. Istenről szóló sorozatnak a végéhez értünk. Befejezni nem tudjuk, mert kimeríthetetlen. Még feljegyeztem magamnak több Igét a Szt. Sz.-ről. Úgy gondoltam, hogy ezekről még majd szólok, de most úgy látom, hogy már nem ebben a sorozatban, hanem más alkalommal. Pl. a pünkösdi igehirdetésekben.
Az utóbbi két alkalommal a Szt. Sz. megszomorításáról és megoltásáról; majd a káromlásáról, bántalmazásáról és megkísértéséről volt szó. Úgy gondoltam, ne ilyen szomorú és nehéz témával zárjuk a sorozatot, hanem olyannal, ami a Szt. Sz.-re a legjellemzőbb: A Szt. Sz. J. Kr.-t dicsőíti.
Olv. Ján 16:12-15. Még sok mondani valóm van hozzátok, de most el nem hordozhatjátok. De mikor eljő amaz, az igazságnak Szelleme, elvezérel majd titeket minden igazságra. Mert nem ő magától szól, hanem azokat szólja, amiket hall, és a bekövetkezendőket megjelenti nektek. Az engem dicsőít majd, mert az enyémből vesz, és megjelenti nektek. Mindaz, ami az Atyáé, az enyém: azért mondám, hogy az enyémből vesz, és megjelenti nektek.
A következő kérdésekről szólok: 1. Mit jelent az, hogy a Szt. Sz. elvezet minden igazságra? 2. Milyen bekövetkezendőket jelent meg nekünk a Szt. Sz., és hogyan? 3. Mivel dicsőíti a Szt. Sz. J. Kr.-t?
1.) Mit jelent az, hogy a Szt. Sz. elvezet minden igazságra?
Az ember arra is gondolhat, hogy a világban lévő sokféle dolog között igazságok vannak elrejtve, és a Szt. Sz. majd sorban feltárja előttünk az összes igazságot, a valóságot, mint a hazugság ellentétét. Így egy idő után lelepleződnek előttünk a hazugságok, és összegyűjtjük a sok igazságot, és végül minden igazságot feltár majd a Szt. Sz. Meggyőződésem, hogy nem erről beszélt az Úr Jézus. Ő Önmagát nevezi igazságnak, valóságnak. Ján 14,6: Én vagyok az út, az igazság (= valóság) és az élet. A Szt. Sz. J. Kr.-t ismerteti meg velünk.
De ha csak egy igazság van, J. Kr., akkor mit jelent az, hogy elvezérel majd titeket minden igazságra? Ez a „minden” szó itt „teljeset” jelent. Egyetlen valóság van, J. Kr., és a Szt. Sz. elvezet az Ő teljes megismerésére.
Szt. Sz.
- 43 -
Milyen módon vezet el a Szt. Sz. J. Kr. mind teljesebb megismerésére? Világosan kell látnunk, hogy az Ige ebben is nélkülözhetetlen. A Szt. Sz. nem valami külön kijelentést ad J. Kr.-ról, hanem az Igében kijelentetteket eleveníti meg előttünk, hogy megérthessük, és helyesen alkalmazzuk. Hamis, és Isten ellen irányul minden olyan, állítólagosan a Szt. Sz.-től kapott kijelentés, ami nem egyezik az Igével.
Van-e nekünk részünk abban, hogy kijelentést kapjunk J. Kr.-ból? Igen, van részünk. Nyilvánvaló, hogy minél inkább engedelmesek vagyunk Neki, a Szt. Sz. annál hamarabb elvezet minden igazságra. Péld 3:32 Mert utálja az Úr az engedetlent; és az igazakkal van az ő titka. (az egyenesekkel meghitt közössége van). J. Kr. megismerésében akadály, ha megszomorítjuk, ha megoltjuk, vagy bármi módon vétkezünk a Szt. Sz. ellen. Viszont előny, ha Krisztusért – mint Pál apostol – mindent kárba veszni hagyunk.
Tehát hálát adhatunk az Úrnak, hogy a Szt. Sz. megismerteti velünk Urunkat, J. Kr.-t, de mi is tegyük meg a magunk részét: Legyünk engedelmesek és egyenesek!
2.) Milyen bekövetkezendőket jelent meg nekünk a Szt. Sz., és hogyan?
Az Úr a tanítványoknak mondta, hogy az igazságnak Szelleme, elvezérel majd titeket minden igazságra. Akkor még nem volt Újszövetségi Szentírás. Nem volt ismert sok kijelentés a jövőre vonatkozóan. A Szt. Sz. mindezeket nekik és Pál apostolnak jelentette ki. Nekünk már nincs szükség újabb kijelentésekre a jövőre vonatkozóan. Arra van szükségünk, hogy a Szt. Sz. tegye élővé, elevenné előttünk a jövőre vonatkozó Igéket is. Mert egyébként hiába van leírva a Bibliában. Bárki olvashatja a próféciákat, de a Szt. Sz. nélkül nem értik, nem is hiszik el, ezért nem használ nekik.
A Szt. Sz. kijelentett sok mindent a világ, a Gyülekezet, és egyes hívő emberrel kapcsolatban is. Pl.
A világról: Kijelentette, hogy ennek a fejedelme a Sátán. Isten még ad neki időt és hatalmat, ami az antikrisztusi korban tetőzik, de utána J. Kr. veszi át az uralmat a földön, felállítja a királyságát. Végül elmúlik az ég és a föld, majd 2Pét 3:13 szerint új eget és új földet várunk az Ő ígérete szerint, amelyekben igazság lakozik.
A Gyülekezetről: A Szt. Sz. kijelentette, Ef 1,3-4, hogy Isten, és a mi Urunknak, Jézus Krisztusnak Atyja megáldott minket minden szellemi áldással a mennyekben a Krisztusban, aszerint, amint magának kiválasztott minket Ő benne a világ teremtetése előtt, hogy legyünk mi szentek és feddhetetlenek Ő előtte. Kijelentette, hogy a Gyülekezet Kr. teste, az Ef 1:23 szerint teljessége Ő neki, aki mindeneket betölt mindenekkel. Kijelentette, hogy most a Gyülekezet korszaka van, a nagy kegyelem korszaka, ami az elragadtatással ér véget.
Az egyes hívő emberről: 1Tim 4:1 A Szellem pedig nyilván mondja, hogy az utolsó időben némelyek elszakadnak a hittől, hitető szellemekre és gonosz szellemek (=démonok) tanításaira figyelmezvén. Máté 24:12-13 És mivelhogy a gonoszság megsokasodik, a szeretet sokakban meghidegül. De aki mindvégig állhatatos marad, az üdvözül. (megtartatik)
Azonban a Szt. Sz. fő kijelentése a jövőre nézve J. Kr. nagyságáról és hatalmáról szól. Ezzel is J. Kr.-t dicsőíti. Bármily nehéz idők következnek is még, a végső győzelem és dicsőség J. Kr.-é. Isten mindeneket J. Kr. lába alá vetett. Eltörli a halált. Mindenkit Ő, J. Kr. ítél meg. Tekintete elől eltűnik ég és föld. Új eget és új földet teremt, ahol nem lesz fájdalom, könny, gyász, bűn és igazságtalanság.
Csak két Igét említek: 1Kor 15:24-26 eltöröl minden birodalmat és minden hatalmat és erőt. Mert addig kell neki uralkodnia, mígnem ellenségeit mind lábai alá veti. Mint utolsó ellenség töröltetik el a halál.
Ef 1:20-23 feltámasztotta Őt a halálból, és ültette Őt a maga jobbjára a mennyekben. Felül minden fejedelemségen és hatalmasságon és erőn és uraságon és minden néven, mely neveztetik nemcsak e világon, hanem a következendőben is. És mindeneket vetett az Ő lábai alá, és Őt tette mindeneknek fölötte az Gyülekezet fejévé, Mely az Ő teste, teljessége Ő neki, aki mindeneket betölt mindenekkel.
3.) Mivel dicsőíti a Szt. Sz. J. Kr.-t?
Az Úr Jézus azt mondta a Szt. Sz.-ről: Ő engem dicsőít majd, mert az enyémből vesz, és megjelenti nektek. Mindaz, ami az Atyáé, az enyém: azért mondám, hogy az enyémből vesz, és megjelenti nektek.
Tehát azzal dicsőíti, hogy abból a gazdagságból merít, ami Krisztusé, illetve az Atyáé. Mert mindaz, ami az Atyáé, a Fiúé is. Meg van írva: Máté 11:27 Mindent nekem adott át az én Atyám. Ján 3:35 Az Atya szereti a Fiút, és az ő kezébe adott mindent. Az Atya és a Fiú gazdagsága mérhetetlen.
Néhány példa, hogy mi van ebben a gazdagságban.
Szeretet, kegyelem, irgalom, együttérzés.
Hozzáférhetetlen dicsőség, túláradó ragyogás, szentség és tisztaság.
Kibeszélhetetlenül nagy hatalom és erő. Az Úr bármit megtehet.
Bölcsesség, előrelátás, mindentudás.
Mindent Ő teremtett, minden Benne áll fenn, minden Őérette van.
Nem is sorolom tovább. Övé minden, és Övé minden hatalom mennyen és földön.
A Szt. Sz. ebből a gazdagságból merít, és megjelenti, hogy mindez J. Kr.-é.
Egy előkép: Ábrahám elküldte a szolgáját, hogy feleséget vegyen a fiának, Izsáknak. Olv. 1Móz 24,34-40. A történetben a szolga a Szt. Sz. előképe. Ábrahám Istennek, Izsák J. Kr.-nak, Rebeka pedig a Gyülekezet előképe ebben a történetben.
Figyeljük, mint mondott a szolga! Először elsorolta, hogy Ábrahám (=Isten) milyen gazdag. Aztán közölte, hogy mindent a fiának, Izsáknak (=J. Kr.-nak) adott. A szolga nem magáról beszél, hanem az Uráról. A Szt. Sz. J. Kr.-t dicsőíti: Ő engem dicsőít majd, mert az enyémből vesz, és megjelenti nektek.
Mikor Rebekát Izsáknak ígérték feleségül, akkor a szolga Ábrahám és Izsák gazdagságából vett, és oda adta Rebekának és a közvetlen rokonainak.
Olv. 1Móz 24,51-53. Drága ajándékokat adott. Így van ez ma is. Amikor valaki igent mond J. Kr. hívására, amit a Szt. Sz. közvetít, drága ajándékokat kap. Megkapja a tisztaságot, mert J. Kr. vére által bűnbocsánatot kap, és az Ige által is tisztogat az Úr. Békességet, örömet kap és reménységet, hogy az Úr visszajön értünk. Mindaz a miénk, amit az Ige a Szt. Sz. gyümölcsének nevez: Szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség.
Aztán más ajándékokat is kapunk: bölcsességet, erőt, józanságot, hiszen a 2Tim 1:7 szerint nem a félelemnek szellemét adta nekünk az Isten; hanem erőnek és szeretetnek és józanságnak szellemét. Még sokáig sorolhatnánk, de kimeríteni nem tudnánk az Úr gazdagságát, amiből a Szt. Sz. megajándékoz minket.
A Szt. Sz. tehát J. Kr.-t dicsőíti. Az a beszéd, magatartás, szolgálat, ami nem Kr.-t dicsőíti, hanem pl. embert, vagy eszmét, vagy egyházat, vagy bármit, azt nem a Szt. Sz. ihlette.
Ez az oka annak is, hogy nem imádkozunk a Szt. Sz.-hez. Istenhez imádkozunk, és J. Kr.-hoz is, de a Szt. Sz.-hez nem; viszont a Szt. Sz. által imádkozunk. Ef 6:18 Minden imádsággal és könyörgéssel imádkozván minden időben a Szellem által. Júd 1:20-21 Ti pedig szeretteim, épülvén a ti szentséges hitetekben, imádkozván Szent Szellem által, tartsátok meg magatokat Istennek szeretetében, várván a mi Urunk Jézus Krisztusnak irgalmasságát az örök életre.
Befejezés:
Most, hogy ezt a sorozatot lezártuk, elmondom a testvéreknek, hogy még két fontos sorozatra gondoltam, amit szeretnék elmondani, ha az Úr akarja és élünk. Ha még nekem életet, erőt és kijelentést ad ehhez.
Az egyik sorozat az Ige, Isten Szava.
A másik sorozat az emberről lenne, aki Isten képére lett teremtve.
Kérem a testvéreket, imádkozzunk ebben a dologban, hogy az Úr akarata valósuljon meg. Ámen.